vörösen, vörösen, vörösen remegő
álmok, álmok mezsgyéjén…

Mindig, mikor újra és újra átadom magam e halotti zsibbadásnak,
felébred bennem az érzés, hogy nincs hova mennem.

E makulátlan mosoly már kegyetlen,
s távoli, tudom jól.

Habár a láthatatlan sebek lassan felemésztik a szívem,
még most, itt a sötétség mélyen is
minduntalan letaglóznak az érzéseim.

Vörösen, vörösen, vörösen remegő
álmok, álmok mezsgyéjén egyszer csak találkozunk,
s a sorsunk most gyökeresen fordulatot vesz.

Egy titok, amiről senki, senki sem tud.

Zuhanok, zuhanok zuhanok a mélybe.

És többé nem térhetek vissza,
hiába szaggatom darabokra a bűneimet.

Hiába….

Ending: